2014. november 7. péntek, 18:35 – Szekeres István

Fotó: Komka Péter (MTI)

Figyelemre méltó, alapos és körültekintő írás foglalkozott a mindennapossal az origo.hu-n. Onnan idézünk:
„Magyarország legnagyobb iskolájában, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban komoly gondot jelent a mindennapos testnevelésóra beiktatása, pedig három tornatermük is van. Az iskola 37 osztályába 1052 gyerek jár, alsóban és felsőben is nagyon komoly szervezést igényel a mindennapos testnevelés – mondja Hámori Veronika iskolaigazgató.
Általában mind a három tornaterem foglalt: a diákok reggel 8 órától délután háromnegyed négyig tornáznak. Van, akinek a nyolcadik, kilencedik órában kell tornaruhát felvennie. Az iskolának a törvény szerint heti 255 tanórát kellene tartania a diákoknak, de ennek csak a felét tudja biztosítani. Naponta 51 tornatermi óra helyett csak 24 órában tudnak tornázni a diákok. A működésünk szervezhetetlen – mondja Hámori Veronika.
Elmondása szerint a mindennapos testnevelés bevezetése előtt a tornatermeik nyitottak voltak délutánonként a teremfoci és a fitnesz előtt. Most ebben az időben még órákat tartanak, ezért a diákok nem tudnak egyéb sportfoglalkozásokon részt venni. Hámori Veronika szerint még az ebédeltetés rendjét is felborította a heti öt testnevelésóra. Az alsósok étkezését tavaly még könnyen megoldották 12 és 14 óra között. Most sokan ebben az időben tesiórán vesznek részt.”

A csongrádi példa

Az origo.hu megszólaltatja prof. Istvánfi Csabát, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnökét: „A mindennapos testnevelés bevezetésének gondolata 1999-ben egy, a Testnevelési Főiskolán megrendezett konferencián merült fel.”
Volt azonban igen jelentős előzménye.
A három évtizede zajlott eseményeknek a Népsport újságírójaként a krónikása voltam.
A tanulságokat a Magyar Narancs 2007. évi 24. számában, a Lógnak a szerek című írásomban összegeztem:
„A nyolcvanas évek közepén Mészáros Pál, a csongrádi Petőfi Sándor Általános Iskola – nem testnevelésszakos – igazgatója bejelentette, hogy megoldja a diákok mindennapi testedzését. Nem az óraszámot emelte fel, meg sem tehette volna, anélkül is kemény küzdelemre kényszerült a bürokráciával. Mészáros figyelmen kívül hagyta azokat, akik a helyi egyesületben sportolnak, meg azokat is, akiket a szülők tanfolyamokra, akár keleti küzdősportra, akár néptáncra járatnak. A többiekről kellett gondoskodni. A hajnalban bejáróknak hétkor kinyitotta a tornatermet, ahol tanári felügyelettel mozogtak, a napközis foglalkozásokba beiktatott egy óra sportot, működtek iskolai szakosztályok és az úgynevezett tömegsport-foglalkozások is. Mindenki választhatott, de valamit választania kellett.
És ami a lényeg: minden gyerek elfoglaltságáról tudtak, személyesen, külön figyeltek rájuk.
Az iskolai testedzés eme – sajnos párját ritkító – sikertörténetének az üzenete az, hogy teret kellene nyitni egy új szervezeti formának, a sporttársulásnak. A település, városrész vagy kerület minden iskolája, sportegyesülete és az önkormányzata társulna, és közösen kínálna több lehetőséget. Négy iskolának és két sportklubnak együtt több létesítménye és több szakembere van, mint ugyanazoknak külön-külön. Ez a hármas játszva meg tudná oldani a diákok mindennapi testedzését, ha a testnevelés tantárgy részeként kötelező lenne valamilyen pluszfoglalkozást választani. Kemény egyesületi edzést, kötetlen játékdélutánt az ilyet kínáló iskolában, vagyis nem okvetlenül a gyerekek sajátjában; a versengéstől ódzkodó nebulók meg kirándulásokon juthatnak levegőre, mozgáshoz.”
A Csongrádról elindult kezdeményezés országos, társadalmi mozgalommá nőtt, a minisztériumban külön csoportot hoztak létre a kezelésére.

Akadály az iskolai létforma is

A mindennapos testnevelés bevezetése „voluntarista nonszensz” – mondta az origo.hu-nak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Az iskolák persze mindent megtesznek azért, hogy a törvényben meghatározott heti öt testnevelésórát beírhassák a naplóba, tette hozzá. Tud olyan esetről, hogy tornaterem nem lévén, az iskola aulájában szereltek fel bordásfalat.
„A minisztérium az embert egységben kívánja kezelni – mondta Rétvári Bence, az emberierőforrás-tárca parlamenti államtitkára, aki hungarikumnak nevezte a mindennapos testnevelés felmenő rendszerű bevezetését. – Amilyen fontos az oktatás, a kultúra, az egészségügy, ugyanolyan fontos a sport is, amely komoly jellemformáló tevékenység.”
Bár a törekvés jogos és helyes, a politikus gyakran megelégszik azzal, hogy szép szavakkal, netán frázisokkal fejezze ki az érzelmi azonosulását.
De a fiatalok testedzésének gondját a napi gyakorlatban kell megoldani!
Amilyen nemes és szép gondolat a mindennapos iskolai testnevelésóra, annyi buktatója is van.
Az egyik akadály maga az iskolai élet. Tanulócsoportokban (osztályokban) létezik, és kénytelen azokban is gondolkodni, holott a sportok sokféleségét egyének és kisebb csoportok tudják a legjobban birtokba venni. Ráadásul a testnevelésóra nem alkalmas arra, hogy a gyereket sportoltassa, hiszen a hely- és időkorlátok miatt a diák mindössze négy-öt perc olyan terhelést kap, amelynek szignifikáns élettani hatása van, miközben például az EU ajánlása szerint abból a fejlődő szervezetnek napi hatvan perc lenne szükséges.
És akkor még sorolhatjuk…
A tornatermeknél is nagyobb a hiány testnevelő-tanárban.
A legfontosabb és legfogékonyabb fejlődési szakaszban, az alsó tagozatban nem szaktanárok tanítanak.
Az iskolák ma – kényszerből – beengednek sportágakat a tanórát helyettesítő sportköri foglalkozásokra, de törvényt sértenek, ha az edzőnek nincs pedagógus képzettsége.

A sportegyesület tehetné a legtöbbet

Megoldás csak az lehet, ha a politika feladja a – már láthatóan zsákutcába ért – mindennapos iskolai testnevelésórát. A helyébe pedig életszerű, rugalmas, a sporttársadalom hatalmas szellemi tartalékára építő „mindennapi testedzést” állítja.
Jól szervezett, szabályokkal körülhatárolt társadalmi tevékenységgé alakítja át.
Meghatározó szerephez juttatva a sportegyesületeket, mint az iskolákban folyó testneveléssel egyenrangú „másik felet”. Megfelelő állami támogatással és korszerű, magas követelményekkel.
A csongrádi iskolaigazgató, Mészáros Pál, aki a sikeres küzdelméért végül Állami Ifjúsági Díj-elismerést kapott, mindig azt mondta: „A testedzést én mindennapinak nevezem, mert olyannak kell lennie, mint a mindennapi kenyerünk”.